Job's Present Pain

¹Most pedig nevetnek rajtam, a kik fiatalabbak nálam a kiknek atyjokat az én juhaimnak komondorai közé sem számláltam volna.

²Mire való lett volna nékem még kezök ereje is? Rájok nézve a vénség elveszett!

³Szükség és éhség miatt összeaszottak, a kik a kopár földet futják, a sötét, sivatag pusztaságot.

⁴A kik keserû füvet tépnek a bokor mellett, és rekettyegyökér a kenyerök.

⁵Az emberek közül kiûzik õket, úgy hurítják õket, mint a tolvajt.

⁶Félelmetes völgyekben kell lakniok, a földnek és szikláknak hasadékaiban.

⁷A bokrok között ordítanak, a csalánok alatt gyülekeznek.

⁸Esztelen legények, sõt becstelen fiak, a kiket kivertek az országból.

⁹És most ezeknek lettem gúnydalává, nékik levék beszédtárgyuk!

¹⁰Útálnak engem, messze távoznak tõlem és nem átalanak pökdösni elõttem.

¹¹Sõt leoldják kötelöket és bántalmaznak engem, és zabolát elõttem kivetik.

¹²Jobb felõl ifjak támadnak ellenem, gáncsot vetnek lábaimnak, és ösvényt törnek felém, hogy megrontsanak.

¹³Az én útamat elrontják, romlásomat öregbítik, nincsen segítség ellenök.

¹⁴Mint valami széles résen, úgy rontanak elõ, pusztulás között hömpölyögnek ide.

¹⁵Rettegések fordultak ellenem, mint vihar ûzik el tisztességemet, boldogságom eltünt, mint a felhõ.

¹⁶Mostan azért enmagamért ontja ki magát lelkem; nyomorúságnak napjai fognak meg engem.

¹⁷Az éjszaka meglyuggatja csontjaimat bennem, és nem nyugosznak az én inaim.

¹⁸A sok erõlködés miatt elváltozott az én ruházatom; úgy szorít engem, mint a köntösöm galléra.

¹⁹A sárba vetett engem, hasonlóvá lettem porhoz és hamuhoz.

²⁰Kiáltok hozzád, de nem felelsz; megállok és csak nézel reám!

²¹Kegyetlenné változtál irántam; kezed erejével harczolsz ellenem.

²²Felemelsz, szélnek eresztesz engem, és széttépsz engem a viharban.

²³Hiszen tudtam, hogy visszatérítesz engem a halálba, és a minden élõ gyülekezõ házába;

²⁴De a roskadóban levõ ne nyujtsa-é ki kezét? Avagy ha veszendõben van, ne kiáltson-é segítségért?

²⁵Avagy nem sírtam-é azon, a kinek kemény napja volt; a szûkölködõ miatt nem volt-é lelkem szomorú?

²⁶Bizony jót reméltem és rossz következék, világosságot vártam és homály jöve.

²⁷Az én bensõm forr és nem nyugoszik; megrohantak engem a nyomorúságnak napjai.

²⁸Feketülten járok, de nem a nap hõsége miatt; felkelek a gyülekezetben és kiáltozom.

²⁹Atyjok fiává lettem a sakáloknak, és társokká a strucz madaraknak.

³⁰Bõröm feketülten hámlik le rólam, és csontom elég a hõség miatt.

³¹Hegedûm sírássá változék, sípom pedig jajgatók szavává.