Acts 16

¹Juta pedig Derbébe és Listrába: És ímé vala ott egy Timótheus nevû tanítvány, egy hívõ zsidó asszonynak, de görög atyának fia;

²Kirõl jó bizonyságot tesznek vala a Listrában és Ikóniumban levõ atyafiak.

³Ezt Pál magával akará vinni; és vévén, körülmetélé õt a zsidókért, kik azokon a helyeken valának: mert ismerték mindnyájan az õ atyját, hogy görög volt.

⁴És a mint általmentek a városokon, meghagyák nékik, hogy tartsák meg a rendeléseket, melyeket végeztek a Jeruzsálemben levõ apostolok és vének.

⁵A gyülekezetek azért erõsödének a hitben, és gyarapodának számban naponként.

⁶Eljárván pedig Frigiát és Galácia tartományát, mivelhogy eltiltatának a Szent Lélektõl, hogy az ígét Ázsiában hirdessék,

⁷Misia felé menvén, igyekeznek vala Bithiniába jutni; de nem ereszté õket a Lélek.

⁸Áthaladván azért Misián, lemenének Tróásba.

⁹És azon az éjszakán látás jelenék meg Pálnak: egy macedón férfiú állt elõtte, kérve õt és ezt mondva: Jer által Macedóniába, és légy segítségül nékünk!

¹⁰Mihelyt pedig a látást látta, azonnal igyekezénk elmenni Macedóniába, megértvén, hogy oda hívott minket az Úr, hogy azoknak prédikáljuk az evangyéliomot.

¹¹Elhajózván azért Tróásból, egyenesen Sámothrákéba mentünk, és másnap Neápolisba;

¹²Onnét pedig Filippibe, mely Macedónia azon részének elsõ gyarmatvárosa. És ebben a városban töltöttünk néhány napot.

¹³És szombatnapon kimenénk a városon kívül egy folyóvíz mellé, hol az imádkozás szokott lenni; és leülvén, beszélgeténk az egybegyûlt asszonyokkal.

¹⁴És egy Lidia nevû, Thiatira városbeli bíborárús asszony, ki féli vala az Istent, hallgata reánk. Ennek az Úr megnyitá szívét, hogy figyelmezzen azokra, a miket Pál mond vala.

¹⁵Mikor pedig megkeresztelkedék mind házanépével egybe, kére minket, mondván: Ha az Úr hívének ítéltetek engem, jertek az én házamhoz, és maradjatok ott. És unszola minket.

¹⁶Lõn pedig, hogy mikor mentünk a könyörgésre, egy szolgálóleányka jöve elõnkbe, kiben jövendõmondásnak lelke vala, ki az õ urainak nagy hasznot hajta jövendõmondásával.

¹⁷Ez követvén Pált és minket, kiált vala, mondván: Ezek az emberek a magasságos Istennek szolgái, kik néktek az idvességnek útját hirdetik.

¹⁸Ezt pedig több napon át mívelte. Pál azonban megbosszankodván, és hátrafordulván, mondá a léleknek: Parancsolom néked a Jézus Krisztus nevében, hogy menj ki belõle. És kiméne abban az órában.

¹⁹Látván pedig annak az urai, hogy keresetüknek a reménysége elveszett, megfogva Pált és Silást, vonák a piaczra a hatóságok elé.

²⁰És odavezetvén õket a bírákhoz, mondának: Ezek az emberek zsidó létükre megháborítják a mi városunkat,

²¹És olyan szertartásokat hirdetnek, melyeket nem szabad nékünk bevennünk, sem cselekednünk, mivelhogy rómaiak vagyunk.

²²És velök egyben feltámada a sokaság õ ellenök. A bírák pedig letépetvén ruháikat, megvesszõzteték õket.

²³És miután sok ütést mértek rájok, tömlöczbe veték õket, megparancsolva a tömlöcztartónak, hogy gondosan õrizze õket.

²⁴Ki ilyen parancsolatot vévén, veté õket a belsõ tömlöczbe, és lábaikat kalodába szorítá.

²⁵Éjféltájban pedig Pál és Silás imádkozván, énekkel dicsõíték az Istent. A foglyok pedig hallgatják vala õket.

²⁶És hirtelen nagy földindulás lõn, úgyannyira, hogy megrendülének a tömlöcz fundamentomai; és azonnal megnyílának az ajtók mind, és mindnyájoknak a bilincsei feloldódnak.

²⁷Fölserkenvén pedig a tömlöcztartó, és látván, hogy nyitva vannak a tömlöcznek ajtai, kivonva fegyverét, meg akará magát ölni, azt gondolván, hogy elszöktek a foglyok.

²⁸Pál azonban nagy fenszóval kiáltá, mondván: Semmi kárt ne tégy magadban; mert mindnyájan itt vagyunk!

²⁹Az pedig világot kérve beugrott, és remegve borult Pál és Silás elé,

³⁰És kihozván õket, monda: Uraim, mit kell nékem cselekednem, hogy idvezüljek?

³¹Azok pedig mondának: Higyj az Úr Jézus Krisztusban, és idvezülsz mind te, mind a te házadnépe!

³²És hirdeték néki az Úrnak ígéjét, és mindazoknak, kik az õ házánál valának.

³³És az magához vévén õket az éjszakának azon órájában, megmosá az ütésektõl: és megkeresztelkedék azonnal õ és az övéimindnyájan.

³⁴És bevivén õket házába, asztalt teríte nékik, és egész háznépével egyben örvendeze, hogy hitt az Istennek.

³⁵Mikor pedig megvirradt, a bírák elküldék a poroszlókat, mondván: Bocsásd el azokat az embereket.

³⁶A tömlöcztartó pedig tudtára adá e szavakat Pálnak: A bírák ide küldöttek, hogy bocsássalak el titeket: most azért kimenvén, menjetek el békességgel!

³⁷Pál pedig monda nékik: Megvesszõztek minket nyilvánosan, ítélet nélkül, holott római emberek vagyunk, és tömlöczbe vetettek: és most alattomban akarnak bennünket kiküldeni? Nem úgy; hanem jõjjenek õk maguk és vezessenek ki minket.

³⁸A poroszlók pedig megmondák a bíráknak e beszédeket: és azok megfélemlének, mikor meghallották, hogy rómaiak,

³⁹És odamenvén, megkérlelék õket: és kivezetvén, kérék, hogy menjenek ki a városból.

⁴⁰Kijövén pedig a tömlöczbõl, bemenének Lidiához; és mikor látták az atyafiakat, vígasztalák õket, és eltávozának.