Lumina
1Corinthians

1Corinthians 15

1Corinthians 15·Hungarian Bible

1Eszetekbe juttatom továbbá, atyámfiai, az evangyéliomot, melyet hirdettem néktek, melyet be is vettetek, melyben állotok is,

2A mely által üdvözültök is, ha megtartjátok, a minémû beszéddel hirdettem néktek, hacsak nem hiába lettetek hívõkké.

3Mert azt adtam elõtökbe fõképen, a mit én is úgy vettem, hogy a Krisztus meghalt a mi bûneinkért az írások szerint;

4És hogy eltemettetett; és hogy feltámadott a harmadik napon az írások szerint;

5És hogy megjelent Kéfásnak; azután a tizenkettõnek;

1Corinthians 15 illustration - 1Corinthians Chapter 15

6Azután megjelent több mint ötszáz atyafinak egyszerre, kik közül a legtöbben mind máig élnek, némelyek azonban el is aludtak;

7Azután megjelent Jakabnak; azután mind az apostoloknak;

8Legutolszor pedig mindenek között, mint egy idétlennek, nékem is megjelent.

9Mert én vagyok a legkisebb az apostolok között, ki nem vagyok méltó, hogy apostolnak neveztessem, mert háborgattam az Istennek anyaszentegyházát.

10De Isten kegyelme által vagyok, a mi vagyok; és az õ hozzám való kegyelme nem lõn hiábavaló; sõt többet munkálkodtam, mint azok mindnyájan de nem én, hanem az Istennek velem való kegyelme.

1Corinthians 15 illustration - 1Corinthians Chapter 15

11Akár én azért, akár azok, így prédikálunk, és így lettetek ti hívõkké.

12Ha azért Krisztusról hirdettetik, hogy a halottak közül feltámadott, mimódon mondják némelyek ti köztetek, hogy nincsen halottak feltámadása?

13Mert ha nincsen halottak feltámadása, akkor Krisztus sem támadott fel.

14Ha pedig Krisztus fel nem támadott, akkor hiábavaló a mi prédikálásunk, de hiábavaló a ti hitetek is.

15Sõt az Isten hamis bizonyságtevõinek is találtatunk, mivelhogy az Isten felõl bizonyságot tettünk, hogy feltámasztotta a Krisztust; a kit nem támasztott fel, ha csakugyan nem támadnak fel a halottak.

1Corinthians 15 illustration - 1Corinthians Chapter 15

16Mert ha a halottak fel nem támadnak, a Krisztus sem támadott fel.

17Ha pedig a Krisztus fel nem támadott, hiábavaló a ti hitetek; még bûneitekben vagytok.

18A kik a Krisztusban elaludtak, azok is elvesztek tehát.

19Ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk.

20Ámde Krisztus feltámadott a halottak közül, zsengéjök lõn azoknak, kik elaludtak.

1Corinthians 15 illustration - 1Corinthians Chapter 15

21Miután ugyanis ember által van a halál, szintén ember által van a halottak feltámadása is.

22Mert a miképen Ádámban mindnyájan meghalnak, azonképen a Krisztusban is mindnyájan megeleveníttetnek.

23Mindenki pedig a maga rendje szerint. Elsõ zsenge a Krisztus; azután a kik a Krisztuséi, az õ eljövetelekor.

24Aztán a vég, mikor átadja az országot az Istennek és Atyának; a mikor eltöröl minden birodalmat és minden hatalmat és erõt.

25Mert addig kell néki uralkodnia, mígnem ellenségeit mind lábai alá veti.

1Corinthians 15 illustration - 1Corinthians Chapter 15

26Mint utolsó ellenség töröltetik el a halál.

27Mert mindent az õ lábai alá vetett. Mikor pedig azt mondja, hogy minden alája van vetve, nyilvánvaló, hogy azon kívül, a ki neki mindent alávetett.

28Mikor pedig minden alája vettetett, akkor maga a Fiú is alávettetik annak, a ki neki mindent alávetett, hogy az Isten legyen minden mindenben.

29Különben mit cselekesznek azok, a kik a halottakért keresztelkednek meg, a halottak teljességgel nem támadnak fel? Miért is keresztelkednek meg a halottakért?

30Mi is miért veszélyeztetjük magunkat minden pillanatban?

1Corinthians 15 illustration - 1Corinthians Chapter 15

31Naponként halál révén állok. A veletek való dicsekedésre mondom, mely van nékem a Krisztus Jézusban a mi Urunkban.

32Ha csak emberi módon viaskodtam Efézusban a fenevadakkal, mi a hasznom abból, ha a halottak fel nem támadnak? Együnk és igyunk, holnap úgyis meghalunk!

33Ne tévelyegjetek. Jó erkölcsöt megrontanak gonosz társaságok.

34Serkenjetek fel igazán és ne vétkezzetek; mert némelyek nem ismerik Istent; megszégyenítéstekre mondom.

35De mondhatná valaki: Mi módon támadnak fel a halottak? és minémû testtel jönnek ki?

1Corinthians 15 illustration - 1Corinthians Chapter 15

36Balgatag! a mit te vetsz, nem elevenedik meg, hanemha megrothadánd.

37És abban, a mit elvetsz, nem azt a testet veted el, a mely majd kikél, hanem puszta magot, talán búzáét, vagy más egyébet.

38Az Isten pedig testet ád annak, a mint akarta, és pedig mindenféle magnak az õ saját testét.

39Nem minden test azon egy test, hanem más az embernek teste, más a barmoknak teste, más a halaké, más a madaraké.

40És vannak mennyei testek és földi testek; de más a mennyeiek dicsõsége, más a földieké.

1Corinthians 15 illustration - 1Corinthians Chapter 15

41Más a napnak dicsõsége és más a holdnak dicsõsége és más a csillagok dicsõsége; mert csillag a csillagtól különbözik dicsõségre nézve.

42Épenígy a halottak feltámadása is. Elvettetik romlandóságban, feltámasztatik romolhatatlanságban;

43Elvettetik gyalázatosságban, feltámasztatik dicsõségben; elvettetik erõtelenségben, feltámasztatik erõben.

44Elvettetik érzéki test, feltámasztatik lelki test. Van érzéki test, és van lelki test is.

45Így is van megírva: Lõn az elsõ ember, Ádám, élõ lélekké; az utolsó Ádám megelevenítõ szellemmé.

1Corinthians 15 illustration - 1Corinthians Chapter 15

46De nem a lelki az elsõ, hanem az érzéki, azután a lelki.

47Az elsõ ember földbõl való, földi; a második ember, az Úr, mennybõl való.

48A milyen ama földi, olyanok a földiek is; és a milyen ama mennyei, olyanok a mennyeiek is.

49És a miképen hordtuk a földinek ábrázatját, hordani fogjuk a mennyeinek ábrázatját is.

50Azt pedig állítom atyámfiai, hogy test és vér nem örökölheti Isten országát, sem a romlandóság nem örökli a romolhatatlanságot.

1Corinthians 15 illustration - 1Corinthians Chapter 15

51Ímé titkot mondok néktek. Mindnyájan ugyan nem aluszunk el, de mindnyájan elváltozunk.

52Nagy hirtelen, egy szempillantásban, az utolsó trombitaszóra; mert trombita fog szólni, és a halottak feltámadnak romolhatatlanságban, és mi elváltozunk.

53Mert szükség, hogy ez a romlandó test romolhatatlanságot öltsön magára, és e halandó test halhatatlanságot öltsön magára.

54Mikor pedig ez a romlandó test romolhatatlanságba öltözik, és e halandó halhatatlanságba öltözik, akkor beteljesül amaz ige, mely meg vagyon írva. Elnyeletett a halál diadalra.

55Halál! hol a te fullánkod? Pokol! hol a te diadalmad?

1Corinthians 15 illustration - 1Corinthians Chapter 15

56A halál fullánkja pedig a bûn; a bûn ereje pedig a törvény.

57De hála az Istennek, a ki a diadalmat adja nékünk a mi Urunk Jézus Krisztus által.

58Azért szerelmes atyámfiai erõsen álljatok, mozdíthatatlanul, buzgólkodván az Úrnak dolgában mindenkor, tudván, hogy a ti munkátok nem hiábavaló az Úrban.

Chapter Complete

You have read 1Corinthians 15

58 verses